|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 72 találat | lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-72 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Molter Károly 1994. december 30.Bodor Pál emlékezett a 25 éves fennállását ünneplő Kriterionra és a tévé magyar adására. A hetvenes években a magyar adásban például Páskándi Géza, Sütő András, Méhes György, Deák Tamás, Molter Károly, Tomcsa Sándor, Nagy István, Kocsis István, Kincses Elemér, Huszár Sándor, Bálint Tibor műveiből készítettek filmeket, továbbá a román és a világirodalomból. A rendezők között volt Harag György, Taub János, Bokor Péter, Cselényi László, Demián József, Fischer István, Tömöry Péter. A tévében Kányádi Sándor Halottak napja Bécsben című verse a cenzúrázott sorokkal együtt hangzott el. Bodor Pál még sok emléket felsorol, sok emlékezetes tévéműsort. /Respublika, 1994. dec. 30./1999. június 21.Cs. Gyimesi Éva könyvében /Colloquium Transsylvanicum, Mentor, Marosvásárhely/ elemezte a mai sajtónyilvánosság sajátosságait. Erről beszélt a Szabadság munkatársának. A mai erdélyi magyar lapok "éppenséggel abban szegények, amit a polgári újságírók oly bőven szállítottak: információkban, megbízható tudósításokban." A két világháború között "sok színvonalas vita, ami a korabeli sajtóban zajlott, a skizma-vita a -leszakadó- erdélyi irodalomról, a -vallani és vállalni-, az -élet és irodalom- vagy később a transzszilvanizmus-viták. Nem korlátozta őket sem a külső, sem a belső cenzúra." "S ami a legfőbb: ezekből a vitákból tanulni lehetett a polgári vitakultúrát. Spectatortól, Jancsó Bélától, László Dezsőtől, Molter Károlytól és még sorolhatnám, kiktől." "Manapság nincsenek olyan jóhiszemű, nyílt, igazságra törekvő viták." "Ebben a tekintetben is nagyon szegény az erdélyi magyar sajtónyilvánosság. Inkább azt tapasztaljuk, hogy a "vitafelek" nem a problémák megoldására, hanem egymás megsemmisítésére fordítják a legtöbb figyelmet." A Szabadság lapról az a véleménye, hogy "Szabadság van, de nincs benne sajtószabadság. Elő fogok rá mégis fizetni, mert az Igazságra is előfizettünk, s a halálozási rovat abban is mindig tárgyszerű volt." /Székely Kriszta: Cenzúra nélkül. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 21./1999. december 11.Bodgán Kálmán úgy hiszi, Romániában ő a legrégibb szabadkőműves, hiszen Kolozsváron, az Unió Páholyban hatvanöt éve avatta fel a nagymester, dr. Janovics Jenő. Erdélyben skót, a Regátban pedig francia rítusú páholyok voltak. Erdélyben Marosvásárhelyen, Nagyváradon, Temesváron, Aradon voltak páholyok, a legfiatalabb páholyt Nagybányán Bogdán édesapja és dr. Bene Sándor alapította. Új páholy megnyitásához szükség volt egy szomszédos ország nagymesterének a jelenléte. A nagybányai páholy megnyitására dr. Balassa Péter akadémikus, nyelvészprofesszor érkezett Budapestről. - Bogdán felsorolt néhány tagot. Kolozsváron a szabadkőművesek között volt Szentimrei Jenő, Tamási Áron, Vásárhelyi János, Járosi Andor, Ürmössy Antal Márk, dr. Jancsó Elemér, Brüll Manó, Bárd Oszkár, Ligeti Ernő, Lakatos István, dr. Gúzner Miklós, Szegő Imre, Brassóban Kacsó Sándor, Marosvásárhelyen Molter Károly és dr. Fekete Andor. /Bodgán Kálmán, a legrégibb szabadkőműves: Szabad-e szabadkőművesnek lenni? = Krónika (Kolozsvár), dec. 11./2000. november 13.Nov. 9-én megnyílt a VI. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár. Sajtótájékoztatót tartott Bencze Tibor, a csíkszeredai Corvina KFT, könyvterjesztő cég képviselője, melynek keretében Okolicsányi Tamás, a Magyar Könyvklub kereskedelmi igazgatója bemutatta az Erdélyi Magyar Könyvklubot, mely most indul be, lényegében a "könyvet postán" elv alapján működik. A Kriterion standján Zsók Béla: Én mindig itthon voltam című kötetét, az Erdélyi Híradó Kiadó Faludy György: Emlékezés egy régi udvarházra című kötetét, a Pallas-Akadémia Kiadó Csiki László, Dávid Gyula, Domokos Géza és Kozma Mária egy-egy új kötetét, a Mentor Kiadó Sebestyén Mihály, Barabás László könyvét és Molter Károly kötetet mutatott be. Jelentkeztek a vásáron a Kriterion, a Pallas-Akadémia, a Glória, a Polis, a Sitka Alaska, a Kalota, az Impress, a Koinónia, a Tinivár, a Mentor, a Juventus és a Nap kiadók. Király István, a Mentor Kiadó igazgatója, a Romániai Magyar Könyves Céh elnöke arról tájékoztatott, hogy a könyvvásár fő támogatója idén is a magyar Nemzeti Kulturális Alapprogram volt, mely a megnyitás óta minden évben nyújtott támogatást, idén 407 ezer forinttal szállt be a költségek fedezésébe. Ezenkívül a magyar Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülete is nyújtott segítséget. A román Művelődésügyi Minisztérium a megnyitó előtt egy nappal (!) véglegesítette a támogatás összegét, ami 25 millió lej. A marosvásárhelyi tanács tíz millió lejt adott, emellett a Mentor Kiadó mindent meghitelezett. Ebben az évben az volt a gond, hogy sem a Mentor Kiadó, sem a Könyves Céh nem kapta még meg a magyarországi esedékes támogatást. A látogatók száma öt és hét ezer között szokott lenni. Idén sokkal több a gyermekkönyv, mint eddig bármikor. /Máthé Éva: VI. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 13./2001. április 30.A marosvásárhelyi Lyra Könyvkiadó a város szívében, a Kultúrpalota mellett nyitotta meg a Mentor könyvesboltot. Káli Király István, a Lyra igazgatója a megnyitón elmondta: 1993-tól működött a kiadó eddigi Aranka György könyvesboltja, de ott szűk volt a hely. A bolt kiállítóteremként is használható. A megnyitón Jánosházy György - mint szerkesztő - bemutatta az Erdélyi Panteon sorozat harmadik kötetét. Ez a kötet hazai és magyarországi írók, kritikusok, irodalomtörténészek olyan írásait tartalmazza, melyek XIX.-XX. században élő és alkotó erdélyi írókról szólnak. Rengeteg anyag kimaradt, sok jelentős alkotó nem szerepel a kötetben, tehát valószínűleg lesz pótkötet. Káli Király István köszönetet mondott a jelen levő Csegzi Sándor alpolgármesternek, amiért a polgármesteri hivatal együttműködési szerződést írt alá a kiadóval. - A könyvesbolt mellett, vagyis inkább e közös helyiségben turisztikai irodát rendez be a hivatal, lényegében a könyvesboltban is van egy turisztikai sarok, és így egymást erősíti majd a két tevékenység. Korábban a helységben ugyancsak könyvesbolt működött Gaudeamus néven, melyet kolozsvári cég működtetett, és azért vonult vissza, mert nem volt nyereséges a vállalkozás. A másik magyar üzletben, a marosvásárhelyi Bolyai-Gauss könyvesboltban két Molter Károly-kötetet mutattak be. Ugyancsak a Lyra Kiadó Marosi Ildikó irodalomtörténészt (Marosi Barna felesége, tehát Molter Károly menye) kérte fel arra, hogy összegyűjtse Molter Károly esszéit, tanulmányait, recenzióit, cikkeit. A hatalmas anyagot Kovács András Ferenc költő rendezte, szerkesztette három kötetbe. Ebből kettőt: az Erdélyi argonauták és az Erdélyi rozsda címűt mutattak most be, és készül a harmadik kötet is, címe: Keleti állomáson. /Máthé Éva: Könyvesbolt a város szívében" = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 30./2001. június 19.Júliusban lesz a 75. évfordulója annak, hogy báró Kemény János 28 erdélyi írónak, költőnek elküldte meghívó levelét, akik aztán nyaranta néhány napon át a marosvécsi Kemény-kastély vendégei voltak. Ez alkalomból jún. 16-án Marosvécsen emlékeztek a Helikon megalakulására, majd megkoszorúzták Kemény János sírját. Pomogáts Béla, a Magyar Írószövetség elnöke mindenekelőtt a Kemény-család szerepét emelte ki az irodalmi társaság létrehívásában. Kemény Jánosét, aki birtokai egy részét az irodalomnak szentelte, több nyáron át Marosvécsre hívta össze az "erdélyi szellemi lovagrendet". Az irodalmat művelők közösségi szolidaritása fogja meghatározni az erdélyi magyar irodalom sorsát, mondotta az elnök. Gálfalvi Zsolt, a romániai magyar PEN-klub elnöke főleg Kemény Jánosné, Auguszta asszony érdemeit emelte ki, aki bár idegen földről származott, szívvel, lélekkel támogatta a találkozók ügyét. A jelenlevők a Magyar Írószövetség, a Helikon - Kemény János Alapítvány valamint a Látó folyóirat és az Aranka György Alapítvány nevében helyezték el a koszorúkat. Jún. 16-án délután Marosvásárhelyen, a Bernády Házban folytatódott a megemlékezés. Gálfalvi Zsolt méltatta a marosvécsi találkozókon kialakult szabad írói munkaközösséget, a 15 találkozót, ahol egymás mellé kerültek az erdélyi avantgardisták, konzervatívok, radikálisok, emigráns mágnások vagy éppenséggel püspökök. A helikoni munkaközösségnek nem volt működési szabályzata, nem volt sehova bejegyezve, valószínűleg ezért maradhatott fenn 1944-ig. Pomogáts kiemelte, hogy most is szükség lenne ilyen laza, baráti irodalmi társaságokra. Kántor Lajos irodalomtörténész, a Korunk főszerkesztője A szomszédvárak lebontása címmel főként két folyóirat, két írói tábor csatározásáról, torzsalkodásáról értekezett. A Korunk és az 1928 májusától 1944 szeptemberéig megjelenő Erdélyi Helikon köré csoportosuló írókról tartott előadást. - A helikoni mozgalom névsorában ott található Áprily Lajos, Bánffy Miklós, Berde Mária, Kacsó Sándor, Kós Károly, Makkai Sándor, Kuncz Aladár, Molter Károly, Nyírő József, Sípos Domokos, Tabéry Géza, Tamási Áron, Tompa László, Dsida Jenő, Jékely Zoltán, Karácsony Benő, Szabédi László... és sokan mások. /Máthé Éva: Hetvenöt éve történt... = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 19./2001. június 21.Üzleti szempontból sikeres volt az erdélyi könyvkiadók és könyvkereskedők szereplése a budapesti könyvhéten - jelentette ki Ferencz Kornélia, a csíkszeredai Corvina könyvkereskedő cég vezetője. Bencze Tibor, az Erdélyi Magyar Könyvklub igazgatója hasonlóan vélekedett. Ekkora érdeklődés még sosem volt. A legkeresettebb könyvek a helytörténeti kiadványok, a gyermekkönyvek, a szakácskönyvek és a vadászkönyvek voltak. Idén szűknek bizonyult az erdélyi kiadók két sátra. - - A mi forgalmunk idén 1 millió Ft fölött volt, s ez többnyire a két csíkszeredai kiadó, a Pro Print és a Pallas-Akadémia kiadványaiból származott - hangsúlyozta Bencze Tibor. - Ferencz Kornélia külön kitért a Harry Potter-sorozat kiadójával folytatott beszélgetésre, amelyből kiderült, hogy a sorozat négy kötete több mint 300 ezer példányban kelt el eddig, a legújabb kötet példányszáma is meghaladta a 30 ezret. A két csíkszeredai könyvkereskedő kitért arra, hogy a rendezvény sikeréhez nagymértékben járult hozzá a Kossuth Rádió. /Erdélyiek a legsikeresebb könyvhéten. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 21./ A könyvhéten jelen voltak könyveikkel az erdélyi s az Erdélyből elszármazó írók, s jelen volt a régió történetével. Ilyen volt Balogh László Románia története című nagy összefoglaló munkája (Aula Kiadó) vagy Romsics Ignác A trianoni békeszerződés (Osiris Kiadó). Szilágyi István nagyregénye a Hollóidő (Magvető), amely a török hódoltság korában játszódik, az Erdélyből elszármazott Bartis Attila önéletrajzi motívumokból építkező A nyugalom (Magvető), című regénye, Vári Attila Cselédfarsang (Palatinus) regénye. Kovács András Ferenc új verseskötete a Téli prézli (Jelenkor), a felismerhető jellegzetes KAF-hangvétellel. Sütő András Erdélyi változatlanságok (Kossuth Egyetemi Kiadó), címmel új esszégyűjteménnyel jelentkezett, Kányádi Sándor Virágon vett vitéz (Holnap Kiadó) című, gyermekeknek szóló gyűjteményével volt jelen. Új tanulmánygyűjteménnyel jelentkezett Kántor Lajos (Felnőnek a legkisebb fiúk, Polis), sikere volt Gaál György Kolozsvár című kultúrtörténeti kalauzának (Polis). A Mentor jelentette meg Egyed Emese monográfiáját Bartsay Ábrahám testőríróról (Adieu, édes Bartsaym), érdeklődést keltett a Molter Károly-levelezés második könyve (Argumentum-Polis) és Láng Gusztáv Dsida Jenő-monográfiája (Kriterion), valamint a Vissza a forrásokhoz című interjúgyűjtemény, amelyben fiatal kritikusok, irodalomtörténészek faggatják a Forrás első nemzedékének tagjait - életről, irodalomról. Az Erdélyi Híradó öt kötetben jelentette Méhes György válogatott műveit. A mese- és színműíróként számon tartott Méhes nemrég töltötte be nyolcvanötödik esztendejét. /Erdélyi vonatkozások a könyvhéten. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 23./2001. augusztus 4.A nyolcvanéves Izsák Józsefet köszöntötte a Népújság irodalmi melléklete, a Múzsák. Bölöni Farkas Sándor, a történetíró. Asztalos István, Tamási Áron, Bartalis János, Kacsó Sándor, Kiss Jenő, Molter Károly, Szabédi László. Erdélyi írók. Nemzethalál-félelem a régi magyar költészetben. Magyar irodalom a XX. században. Illyés Gyula költői világképe. Modernség és magyarság. Magyarságunk korszerűsége. Ezek foglalkoztatták pályáján Izsák József irodalomtörténészt. /B. D. "Az nem lehet..." = Népújság (Marosvásárhely), aug. 4./2001. szeptember 8.Új könyvekkel gyarapodott a Molter-életműkiadás. Megjelent a tanulmányok és irodalmi kritikák gyűjteménye és a leveleskönyv második kötete. /A keleti állomáson. Tanulmányok, kritikák. Mentor, Marosvásárhely, 2001, Molter Károly levelezése, 2. (1927-1932). Argumentum-Polis, 2001. (Mindkét kötetet Marosi Ildikó rendezte sajtó alá és látta el jegyzetekkel.) - A Mentor Könyvkiadó háromkötetes Molter-esszéválogatása (Erdélyi rozsda, Erdélyi argonauták, A keleti állomáson) minden szempontból meglepetés. Molternek ugyanis még a hatvanas években a Romániai magyar írók sorozatban megjelent egy cikk-, esszé-, tanulmány-, illetőleg kritikagyűjteménye, a Szellemi belháború, de ez a háromkötetes gyűjtemény meggyőzően bizonyítja, hogy a romániai könyvkiadás még viszonylag ,,legliberálisabb" korszakában, a hatvanas évek végén is mennyire szűkmarkú, volt, hogy az éber cenzorok mennyit ítéltek kiadhatónak az életműből. /Bogdán László: Egy életmű méretei. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 8./2001. november 13.A hetedik Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár talán legszokatlanabb mozzanata az volt, hogy Gyéresi Júlia marosvásárhelyi színművésznő szinte reggeltől estig elmondta Pilinszky János összes verseit. A vásár utolsó napján több kiadó ismertette újdonságait. Az önéletrajzi jellegű Bánffy Miklós trilógiáról Dávid Gyula /a kolozsvári Polis Kiadó vezetője/ elmondta: 1989 előtt a Kriterion Könyvkiadó számtalanszor tett kísérletet arra, hogy Bánffy műveit megjelentesse, de ezt nem sikerült elérni. Az 1904-től 1914-ig terjedő időszakról hírt adó alkotás művelődéstörténeti értékkel is bír. Gy. Dávid Gyula a bonchidai Bánffy-kastélyról írt könyvet. A Kalota Kiadónál /Kolozsvár/ nemrég látott napvilágot Czegei Carla Bözsi című írása, melyhez Marosi Ildikó előszót írt. Megjelent Molter Károly levelezésének második kötete. Igen gazdag volt a csíkszeredai Pallas-Akadémia Kiadó könyvvásári felhozatala. Köztük van Magyari András és Egyed Ákos történészek gondozásában megjelent tanulmánygyűjtemény: A székelység története a 17-19. században. A történészek célja egy korszerű Székelyföld monográfia megalkotása. A Németországban élő Gáll Mátyás Vízválasztók című, románul megírt dokumentumregényét az ugyancsak Németországban élő Hajdú Farkas Zoltán fordította magyarra. Gáll Mátyás egy zsidó kereskedő család gyermekeként látta meg a napvilágot. Bekerült az illegalista kommunista mozgalomba, majd börtönben töltött évei során többek között Nicolae Ceausescuval, Emil Bodnarassal, Gheorghe Gheorghiu Dej-zsel együtt raboskodott. Gáll Mátyás elmondta, azért írta románul, mert együtt dolgozott olyan politikai személyiségekkel, akiknek később igen jelentős szerepe volt Románia történetében, tehát a román közvéleménynek meg kellene ismernie azokat az eseményeket, melyeket ő átélt. A Mentor Kiadó /Marosvásárhely/ jelentette meg Miklóssy Gábor festőművészről szóló monográfiát, a magyarországi művészettörténész, Sümegi György munkáját. /(Máthé Éva): Könyvvásári körséta (2.). = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 13./ Gazdag a kínálata nemzetközi könyvvásáron. Az romániai magyar kiadók közül leggazdagabb kínálattal a Pallas-Akadémia jelentkezett, Tőzsér József igazgató tájékoztatása szerint ebben az évben negyvennégy könyvet jelentettek meg, többségüket támogatás nélkül, saját erőforrásból. A Polis és a Kalota Könyvkiadó közös standján Gy. Dávid Gyula A bonchidai Bánffy-kastély s a Bánffy Miklós-sorozat Megszámláltattál, És híjával találtattál, Darabokra szaggattatol című kötetei - az idei erdélyi magyar könyvtermés talán legjelentősebb filológiai teljesítménye. A vásár színfoltja a kolozsvári Röser Antikvárium standja: többségében a hetvenes-nyolcvanas évek legjobb Kriterion-könyvei sorakoztak a pulton. A kiállításon megjelenő sok kiadó /Károlyi Gáspár Alapítvány, Mentor, Erdélyi Híradó, Juventus, Impress, Koinónia, Glória, Pro-Print Kiadó stb/ könyvei szinte teljesen hiányoznak a hazai nagyvárosok könyvesboltjaiból, jegyezte meg Fábián Imre. Arról sincs meggyőződve, hogy az itt bemutatkozott romániai magyar könyvkiadók könyvei eljutnak a megyei, városi, egyetemi könyvtárakba. /Fábián Imre: Könyvvásárt láttam. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), nov. 13./2003. december 13.Magyarságunk élő lelkiismerete, egyik legszorgalmasabb és legtermékenyebb írónk, jellemezte Beke Györgyöt Bölöni Domokos, aki Erdély magyarságának ébresztője, prédikátora, anyanyelvi kultúránk propagátora. Beke György intézmény volt, és tán ma is az. Barangolások Erdélyben címmel jelennek meg szociográfiai sorozatának darabjai, az ötödik kötetet - címe: Déva vára alatt - két másik könyvével együtt (Advent a kaszárnyában, Makacs realizmus) novemberben mutatták be Magyarországon. A Makacs realizmus. Tanulmányok, interjúk, portrék /Közdok, Budapest, 2003/ két kötetbe gyűjtött írásai között van 1946-os keltezésűt (az Új Székely Népben megjelent interjúban Szabédi Lászlóval), hatvanas-hetvenes-nyolcvanas években írottak és természetesen az 1990-2002 között keletkezett termés legjava is itt sorakozik.Olyan alkotókról ír, mint Veres Péter, Móricz Zsigmond, Illyés Gyula, Bánffy Miklós, Kós Károly, Tamási Áron, Nyirő József, Molter Károly, Mikó Imre, Féja Géza, Ilia Mihály, Horváth Imre, Sütő András, Czine Mihály, Veress Dániel, Kibédi Varga Áron, Sombori Sándor, Pomogáts Béla, Páll Árpád, Holló Ernő, Viljo Tervolen finn vendégprofesszor, Tamás Menyhért, Lakatos Demeter csángó költő stb. Hiteles a beszéde, mert nyílt, egyenes, őszinte, érthető. Népét, nemzetét híven szolgálja. /Bölöni Domokos: Egy társadalmi gyalogló hajtóereje. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 13./2003. december 20.Az irodalomtörténet elsőrendű fontosságú dokumentumai a levelek. Sorra jelentek meg Erdélyben is ilyen jellegű kiadványok: Benedek Elek irodalmi levelezésének negyedik kötetét a Kriterion adta ki (Szabó Zsolt gondozásában); Molter Károly levelezéséből eddig két kötet látott napvilágot az Argumentum-Polis kiadásában (sajtó alá rendezte Marosi Ildikó); elkészült Reményik Sándor és Olosz Lajos levelezésének gyűjteménye - s olykor a folyóiratok is helyet szorítanak hasábjaikon levélközléseknek. Nagy Pál a Tamási-levelezés anyagának felkutatásával foglalkozik, a budapesti Tamási Áron Alapítvány megbízásából. Tamási irodalmi levelezéséből nem egy kisebb-nagyobb válogatás látott már napvilágot erdélyi és magyarországi lapokban, folyóiratokban, gyűjteményes kötetekben, de mindez csak kis töredéke a hagyaték rendkívül gazdag állagának. Idővel elkészül esszéinek, cikkeinek, interjúinak mostanában megjelent vaskos három kötete /a Gondolat és árvaság, a Szellemi őrség, az Emberi szavak/ mellé Tamási Áron leveleskönyve is - úgy, ahogy Németh László, Szabó Lőrinc, Féja Géza leveleskönyvei már eljutottak az irodalombarátok asztalára. /Nagy Pál: Tamási-levelek. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 20./2004. március 26.A tizenöt éve Budapesten élő Beke György író tanulmányokat, interjúkat, portrékat tartalmazó kötete /Makacs realizmus – Tanulmányok, interjúk, portrék, I–II. kötet, Közdok, Budapest, 2003/ széles sávot fog át az időben, közel hatvan évet ölelnek fel, az Új Székely Népben 1946-ban megjelent írástól napjainkig. A kisebbség ügyeinek szószólójaként munkálkodik – ez Beke György írói munkásságának legsajátosabb, legjellemzőbb vonása. A sorskérdéseinkhez való viszonyulást jelzi, hogy kik kerülnek vizsgálódásai középpontjába: Veres Péter és Móricz Zsigmond, Illyés Gyula és Féja Géza, Tamási Áron és Czine Mihály, továbbá Nyirő József és Kós Károly, Bánffy Miklós és Molter Károly, Horváth Imre és Szabédi László, Páll Árpád és Lakatos Demeter, Veress Dániel és Sütő András, Kántor Lajos és Cseke Péter, az anyaországi Pomogáts Béla, a vajdasági Hornyik Miklós, a felvidéki Duba Gyula, a müncheni Juhász László és Borbándi Gyula, az amszterdami Kibédi Varga Áron, a bécsi Szépfalusi István, a cambridge-i Gömöri György… /Máriás József: Beke György: Makacs realizmus = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 26/2005. április 25.Dr. Cs. Gyimesi Éva, a BBTE Bölcsészkarának konzulens egyetemi tanára, a 2005/2006-os tanévvel, szeptemberben kezdődő levelező doktorképzés keretében a következő témakörökből hirdet felvételit: 1. Romániai magyar irodalom (különös tekintettel Dsida Jenő, Molter Károly, Áprily Lajos, Kovács András Ferenc munkásságára). A tavaly meghirdetett téma: Kultusz és kanonizáció. Wass Albert munkássága még mindig aktuális. 2. Spirituális jelrendszerek az irodalmi művekben, életművekben. Jelentés és értékszerkezetek. Kognitív struktúrák a művekben (vö.: kognitív nyelvészet alkalmazása). 3. Irodalom és film, irodalom és képzőművészet. Interdiszciplináris esztétikai kutatások. Intermedialitás. /Felvételi doktorképzésre. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 25./2005. május 28.A két világháború közötti hazai magyar írótársadalmat az Erdélyi Helikon szabad íróközösség mint a kor legszámottevőbb és legjelentősebb irodalmi csoportosulása tömörítette. Az 1926 és 1944 között nyaranta legtöbbször Kemény János marosvécsi kastélyában vendégeskedő 55 író emlékét akarta/akarja megőrizni az öt éve, br. Kemény Miklós által alapított marosvásárhelyi Helikon – Kemény János Alapítvány. A 2000 májusában hivatalosan bejegyzett alapítvány /elnöke Adamovits Sándor/ 2001-ben emlékezett az Erdélyi Helikon írói közösség megalakulásának 75. és Kemény János halálának 30. évfordulójára. A rendezvénysorozat az erdélyi történelmi családokat tömörítő Castellum Alapítvány Kemény János emlékestjével kezdődött, ahol az alapítvány elnöke, Adamovits Sándor méltatta Kemény János életét és munkásságát. Ezt követte a budapesti bemutatkozó est a Magyarok Házában. 2003 elején mutatták be a Marosi Ildikó és Adamovits Sándor által válogatott, Nagy Miklós Kund szerkesztette A Mecénás – Kemény János és a Helikon – című emlékalbumot. Ebben az évben a Castellum irodalmi estjén Vita Zsigmondra emlékeztek, részt vettek azon az ünnepségen, melyen a marosvécsi általános iskola felvette a Kemény János nevét és Brassóban, bemutatták Csutak H. Levente képzőművésznek az 55 helikonistáról készült grafikáit. Ugyancsak 2003-ban emlékeztek Kemény János születésének 100. évfordulójára. A maroshévízi középiskola névadó felvette Kemény János nevét. Megjelent Adamovits Sándornak A Helikon házigazdája című, Kemény Jánosról készült összeállítása (kismonográfiája). Az Erdélyi Helikon írói már nem élnek. Emlékük őrzésére az alapítvány megszervezte a helikoni leszármazottak találkozóját Marosvécsen. 2004-ben a hagyományápolás új formáját vezette be az alapítvány a negyedévenként megrendezett Helikon-estek sorozattal, melyeken olyan helikonistákra emlékeztek, akiknek kerek évfordulójuk volt. Ebben az évben is folytatják a Helikon-estek sorozatot. Az elsőn Gulácsy Irénre emlékeztek halálának 60. évfordulóján, ezt követik a Makkai Sándor, Reményik Sándor és Molter Károly-emlékestek. /Adamovits Sándor: Csendes ünneplés. A Helikon-Kemény János Alapítvány öt éve. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 28./2005. augusztus 15.Megjelent Balázs Imre József: Mint egy úszó színház (esszék, kritikák), Bibliotheca Transsylvanica, 41. /Pallas–Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda/ című kötete. Könnyed, gördülékeny stílus, nagy olvasottság jellemzi a szerzőt. A két világháború közötti magyar irodalom nagyjainak (Bánffy Miklós, Karácsony Benő, Tamási Áron, Molter Károly stb.) munkássága és a kortárs erdélyi irodalom „látlelete” ezeknek az írásoknak a témája. /A Pallas–Akadémia Könyvkiadó új könyve. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 15./2005. november 1.Mindenki hiányzik valakinek. Végső búcsút kellett venni többektől, köztük van Fülöp G. Dénes, a felejthetetlen marosvásárhelyi vártemplomi lelkipásztor, Kövesdi Kiss Ferenc, a Mezőség szórvány-magyarjainak fáradhatatlan istápolója, Illyés Kinga előadóművész, Izsák József irodalomtörténész, Ferenczy István, az erdélyi magyar színjátszás kiemelkedő alakja, Szabó György Pál, a mindenes EMKE-elnök és pedagógus, Imreh Ernő jogász, Sipos Lajos, Vásárhely házainak, hajdani nagyjainak szenvedélyes ismertetője, Ágoston Albert, a kollégium ügyét védelmező öregdiák... néhány név a hiányzók hosszú névsorából. Folytatni lehet a korábban eltávozottakkal, akik a kultúra különböző ágazataiban nagy betűkkel írták be nevüket Marosvásárhely újkori történelmének könyvébe: Molter Károly, Tompa Miklós, Kovács György, Bözödi György, Gagyi László, Csorba András, Erdős Irma, Gyarmaty István, Kabós Éva, Székely János, Tóth István, Oláh Tibor. /Nagy Pál: Akik hiányoznak. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 1./2006. július 14.A helikoni munkaközösség az erdélyi magyar írók legjelentősebb irodalmi csoportosulása volt a két világháború közötti időszakban. A ’20-as évek Kemény János hatalmas vagyont örökölt Marosvécsen. Az alig 23 éves fejedelmi sarj – báró Kemény János -, az örökség átvétele után fogadalmat tett, hogy vagyonát az erdélyi irodalom és művészet támogatására fordítja. Átvette ősei várkastélyát és bekapcsolódott a közéletbe. 80 évvel ezelőtt, 1926 júniusában küldte szét Kemény János 27 írónak azt a ma már irodalomtörténeti jelentőségű meghívót, melyben Marosvécsre hívja és várja őket, „hogy irodalmi terveinket, szándékainkat megbeszéljük”. A meghívottak közül 18-an jöttek el – köztük gróf Bánffy Miklós, Áprily Lajos, Kós Károly, Nyirő József, Molter Károly, Kacsó Sándor, Olosz Lajos, Szentimrei Jenő és Tompa László. Többen megörökítették az első találkozó hangulatát, ezekből idézett a lap. /Adamovits Sándor: Az első Helikon-találkozó évfordulója. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 14./2006. október 20.1956. október 24-én reggel óta minden rádiókészülékkel rendelkező család percről percre követhette a budapesti eseményeket. Aznap Marosvásárhelyen a tartományi pártbizottság égisze alatt „értelmiségi találkozót” tartottak. A gyűlés eredeti célja november 7-e megünneplésének előkészítése volt. A megbeszélést Ioan Badioc, a tartományi pártbizottság egyik titkára, valamint Vargancsik István, a városi néptanács elnöke vezette. A részt vevő írók heterogén álláspontot képviseltek. Ott voltak a „sztálinista” vonal (Hajdu Győző, Papp Ferenc, Kovács György) képviselői, a liberalizációt felkaroló fiatalok (Sütő András, Gálfalvi Zsolt, Tompa László, Nagy Pál), valamint az idősebb nemzedék tagjai (Antallfy Endre, Molter Károly, Kemény János) is. Hajdu Győző a szovjet irodalomban és művészetben jelentkező új hullámról beszélt. Sütő András szerint „igen aggaszó közömbösség a tömegekben, ami a szovjet életet illeti, különösen akkor tapasztalható, amikor előadásokról és vizuális agitációról van szó”. Papp Ferenc a magyarországi reformtörekvésekhez való viszonyt boncolgatta: „Erősödött a mi körünkben a Budapest felé való eszmei tájékozódás, nevezetesen a Petőfi körből való eszmei befolyás”. Az ülésen szóba került: mi történt Magyarországon? Hajdu Győző kifejtette: „folyik a vér Pesten, statárium van, nem vonták vissza. Menekül a süllyedő hajóról a póc.” Leszögezte: „ha valaki párttag és kommunista, akkor meg kell választani a módszereket, amelyeket mi leninista harci módszernek mondunk, és amelyek nem az ellenforradalom harci eszközei”. Sütő András nem értett egyet főnökével, tartózkodó álláspontra helyezkedett, megtagadva a forradalom azonnali elítélését: „Nem értünk mindnyájan egyet Hajdu Győző elvtárssal. Teljes tisztelettel hallgattam a magyarországi eseményekkel kapcsolatos fejtegetését, amely a személyes véleménye. Én megvárom a Pártbizottság értékelését az eseményekről. (...) Megmondom a véleményemet a Politikai Bizottság értékelése után, és ha szükséges, revideálni fogom nézeteimet” – mondta. Sütő szavait Gálfalvi Zsolt és Nagy Pál is helyeselték. Utóbbi hozzátette, hogy személy szerint helyesli a békés tüntetést mint harci eszközt, mire Hajdu így válaszolt: „A békés tüntetés módszerét Lenin nem helyeselte, mert veszélyt jelent, hogy az ellenség csatlakozik hozzá”. A pártbizottság képviselője, Ioan Badioc „klasszikus” ellenforradalomnak bélyegezte a budapesti megmozdulásokat, ugyanúgy Kovács György. /Pál-Antal Sándor: Népfelkelés, forradalom vagy ellenforradalom? = Népújság (Marosvásárhely), okt. 20./2007. január 4.Adamovits Sándor, a Kemény János Alapítvány elnöke, marosvásárhelyi újságíró újabb könyve A vécsi vár vendégei című, a Helikon íróközösségét bemutató könyve után A Helikoni nagyasszonyok című műve, ebben az írófeleségeknek állít emléket. Szántó György felesége elválaszthatatlan volt világtalan férjétől, és egy időben annyit olvasott fel neki, hogy hangszálgyulladást kapott. Gulácsi Irén Benedek Elekhez írott leveleiből kiderült, hogy Gulácsi reggelente magatehetetlen férjét kicipelte a nappaliba, fotelbe ültette, majd bement a szerkesztőségbe. Nappalra ápolónőt fogadott a lebénult férje mellé, de az éjszakai felvigyázást maga látta el. Marosi Zsófia, Molter Károly felesége férje hatalmas irodalmi levelezését gyűjtötte össze. Molter ugyanis leveleit előbb piszkozatban írta meg, s miután elkészült a levél letisztázott változata, a piszkozatot a szemétkosárba dobta. A piszkozatokat összegyűjtve – közel ötezer levelet – névsor szerint rendszerezte felesége. Adamovits megjelenés előtt álló újabb könyve: A négybástyás irodalmi székesegyház. A Kemény János Alapítvány negyedévenként Marosvásárhelyen irodalmi estet szervez. /Jánossy Alíz: Írók, feleségek. = Krónika (Kolozsvár), jan. 4./2007. március 31.2007. február 25-én a marosvásárhelyi Kövesdombi Unitárius Egyházközség múlt év decemberében felszentelt templomában a tanácstermet Bözödi György Teremnek, a még készülő, ifjúsági és gyermekfoglalkozásoknak szánt helységet Balázs Ferenc Teremnek nevezték el. Kecskés Csaba tiszteletes beszédében a lelkész-író Balázs Ferenc személyiségét idézte meg, Bözödi Györgyről pedig Gálfalvi György, a Látó főszerkesztője, az író barátja beszélt. Az elnevezés ötletgazdája Kuti Márta volt. Marosvásárhelyen számtalan utcát neveznek el olyan személyiségekről, akiknek nemhogy semmi vagy alig van közük a városhoz, de az sem számít, ha tömeggyilkosok, s nemcsak Antonescu, de a 19. századi Ion Buteanuról is elmondható 1849-es „dicső” tettei nyomán utca őrzi a nevét. Ez így van Erdély minden városában. Az új gyarmatosításhoz hozzátartozik a módszer, miszerint „minden a mienk, és mi mindig itt voltunk” stb. Mindenkinek tennie kell a dolgát, ott és azt, amihez legjobban ért. Az egyházaknak nemcsak az a dolga, hogy Isten igéjét hirdessék, hanem az is, hogy az anyanyelven tartott istentiszteletet megőrizzék, az anyanyelv ápolóit, a nemzeti kultúra nagy egyéniségeit felmutassák a jövő nemzedéknek, és emléküket minden lehetséges módon ápolják. Beláthatatlan az az idő, amikor Marosvásárhelyen még egyszer utcát neveznek el Mentovich Ferencről például. 1961-ben a cikkíró a róla elnevezett utcában lakott, de mire elvégezte az egyetemet már rég a Toplita nevet viselte. Tolnai Lajos, Petelei István, Molter Károly, Kemény János, Bözödi György, Sütő András, vagy a kiváló képzőművészek, mint Bordi András, Barabás István, Izsák Márton stb. mikor kapnak utcát, teret, vagy mikor kapja vissza az elorzottat, mint Tolnai vagy Petelei? Erre még várhatunk, de a mi intézményeink, létesítményeink, iskoláink mind-mind nevesíthetők, írta Kuti Márta. Bözödi György (1913–1989) élete a kommunista rendszerben csak börtön, kényszermunka, és icipici nyugalom két házkutatás között, az örökös rettegés között telt el. /Kuti Márta: Névadás – emlékeztetőnek. = Művelődés (Kolozsvár), 2007. március/2007. április 30.Marosi Ildikó könyve (Az Erdélyi Helikon képeskönyve) ismételten és méltán fordítja az erdélyi irodalom ismerőinek és tisztelőinek figyelmét az egyetemes magyar szellemi élet e legendás fejezete felé, Erdély felé. 1944-et követően a két háború közti időszak erdélyi irodalmi termése csak részben vált hozzáférhetővé. Ami nem illett a szocreál irodalmi kánonjába, azt elhallgatták, indexre tették. Kántor Lajos és Láng Gusztáv irodalomtörténete az újraértékelés kezdetét a Kritikai Kiskönytár 1962-es megindulásától datálja. A sorozat azonban nem teljesedhetett ki. A későbbi években nem egy ízben alaposan megrostált módon – lehetett olvasni Kuncz Aladár, Markovits Rodion, Dsida Jenő, Karácsony Benő műveit, kézbe lehetett venni Makkai Sándor, Reményik Sándor, Bánffy Miklós egy-egy könyvét. De Nyírő József, Wass Albert neve és munkássága továbbra is tabutéma maradt. A két világháború közti irodalmi lapok néhány antológiája is megjelent. A hetvenes években, Kovács János szerkesztésében, a nagyváradi Magyar Szó és Tavasz 1919–1920, az aradi Genius – Új Genius 1924–1925, az ugyancsak aradi Periszkóp 1925–1926 antológia ismertette az indulás, az első próbálkozások irodalmi termését. 1967-ben Méliusz József gondozásában adták ki a Korunk költészete, hat évre rá pedig, Szemlér Ferenc válogatásában, az Erdélyi Helikon költői című kötetet. Az 1989-es fordulat után napvilágot látott Erdélyi Fiatalok, majd a marosvásárhelyi Mentor Kiadónál 1998-ban megjelent Zord Idők 1919–1921, aztán a Kriterionnál a Napkelet (1920–1922), és A kolozsvári Vasárnap és Vasárnapi Újság (1921–1925) című antológia. Ugyancsak a korszak irodalmi megismerését szolgálta Gaál Gábor, Benedek Elek, Kuncz Aladár leveleinek közzététele. Marosi Ildikó irodalomtörténészi kutatómunkája indulására igen kedvező hatással volt az, hogy házassága révén a kiváló erdélyi író, Molter Károly családjába került – Marosi Barna író, újságíró felesége lett –, igen bensőséges kapcsolatba mindazokkal, akik a marosvásárhelyi vendégszerető házban az évtizedek során megfordultak. A Bolyai utcai tanári lakás e szempontból irodalomtörténeti zarándokhelynek is nevezhető. Ha erdélyi vagy magyarországi író arra vetődött, náluk mindenkor tiszteletét tette. Másik fontos momentuma az indulásnak, hogy a Sütő András vezette Új Élet című, kéthetente megjelenő folyóiratnál együtt dolgozhatott Kemény Jánossal, a marosvécsi Helikon-találkozók házigazdájával, a két háború közti erdélyi irodalmi és színházi élet bőkezű mecénásával. Marosi Ildikó életét az irodalom szolgálatának szentelte. Indokolt tehát 75. születésnapján életművének áttekintése. A Kriterion Könyvkiadónál 1973-ban jelent meg A marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaság levelesládája című kötet. A kötet kedvező fogadtatása buzdította a feltáró munka folytatására, az erdélyi irodalomtörténet további fehér foltjai eltűntetésére. Marosi Ildikó következő munkáját, A Helikon és az Erdélyi Szépmíves Céh levelesládája (1924–1944) két kötetét ugyancsak a Kriterion adta ki 1979-ben. A 400 dokumentum elénk tárja azt a hatalmas munkát, amelynek legfőbb mozgatói – Kós Károly, Kuncz Aladár, Kemény János, Makkai Sándor, Molter Károly, Bánffy Miklós, Kovács László, Tamási Áron és mások – végeztek a jó ügy szolgálatában. A nagyon fontos forráskiadványok közlése a Molter Károly levelezését felölelő kötetekkel – az első (1914–1926) 1995-ben, a második (1927–1932) 2001-ben – folytatódott, s remélhetőleg mihamar kiteljesedik. Marosi Ildikónak köszönhetjük a kolozsvári Polis Kiadónál megjelent Bánffy Miklós estéje című kötetet is. Megszülettek további munkái is. Az 1974-ben könyv alakban is megjelent húsz íróportré – Közelképek – a tanúk hiteles megszólaltatásával tette lehetővé. Tíz évvel ezelőtt indult Marosi Ildikó és a csíkszeredai Pallas-Akadémia Könyvkiadó együttműködése. Az említett kiadónál megjelent kötetek mindenike az erdélyi irodalom tárgyköréhez tartozik: a Bonchidai Prospero Bánffy Miklósról, a Hittel a mélységek felett Olosz Lajosról, A fedélzetközi utas elsüllyedt világa Ligeti Ernőről, az Úz Bence esetei Nyírő Józsefről, a Versailles-i repkény a Helikon-találkozók házigazdáiról, Kemény Jánosról és feleségéről, az Emlékpróba pedig Harag Györgyről rajzol hiteles képet. Irodalomtörténeti áttekintés, dokumentumok, kortársak vallomásai teljesítik ki a választott portrékat. Ennek az együttműködésnek a szülötte Az Erdélyi Helikon képeskönyve. /Máriás József: Marosvécsi panteon. = Művelődés (Kolozsvár), 2007. április/2007. december 21.Aranka György, a nyelvújító, Gecse Dániel orvos, Teleki Sámuel könyvtáralapító, Molter Károly, Sütő András, Kemény János, Székely János író, Bolyai Farkas és Bolyai János matematikus, Bernády György és Borsos Tamás városépítő, valamint Nagy Pál festőművész arcképe szerepel abban a kulturális eseménynaptárban, amelyet a Marosvásárhelyi Kulturális Központ adott ki a Communitas Alapítvány és a Maros Megyei Ifjúsági Igazgatóság támogatásával. A Marosvásárhely nevezetes személyiségeit ábrázoló naptárt bemutatták a Kultúrpalotában. A rendezvényre a szervezők a város magyar iskoláiból egy-egy tanulót, illetve pedagógust hívtak meg, akik az intézmény számára átvehették a kiadványt. Szepessy Előd, a kulturális központ elnöke elmondta, a naptárral Marosvásárhelyt, a város múltját, kiemelkedő személyiségeit szeretnék jobban megismertetni az iskolásokkal, egyúttal a szellemi hagyományok ápolását, továbbadását akarják támogatni. /Antal Erika: Kulturális naptár Marosvásárhelyről. = Krónika (Kolozsvár), dec. 21./2008. október 29.November 6-án nyitja kapuit a háromnapos könyvvásár a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház kétszintes előcsarnokában, jelezte Káli Király István, az eseményt szervező Erdélyi Magyar Könyves Céh vezetője, a Mentor Kiadó igazgatója. Eddig ilyen sok kiadó még nem jelentkezett a könyvvásárra. Idén sem tudják vendégül látni a felvidéki, vajdasági, kárpátaljai magyar kiadókat, mert nincs anyagi fedezetük a részvételre. Negyvenhárom neves román kiadónak is küldtek meghívót, de nem is válaszoltak. A marosvásárhelyi román kiadóknak ingyenes részvételt biztosítanak, ők bizonyára itt lesznek. A Mentor Kiadó több új könyvvel jelenik meg. Simonfy József verseskötete az egyik, a Kővel vetett ágy. Kuriózum Molter Károly újra kiadott Bolond kisváros című novelláskötete. Néprajzi munkák is lesznek: az Emberek és kontextusok sorozatban Berekméri István András Minden poklokon keresztül című kötete jelenik meg, a sáromberki bácsi önéletírását Vajda András néprajzkutató rendezte sajtó alá. Napvilágot lát a Népmondák sorozatban a csángó Tankó Fülöp Gyugyu történeteit bemutató könyve, valamint Ozsváth Ilona Lámpások voltunk című, három udvarhelyszéki pedagógus élettörténetét tartalmazó kötete. Remélhetőleg elkészül a vásárig Makki Gergely Ökológiai gazdálkodás című könyve. Sebestyén Spielmann Mihály Időtár című vásárhelyi kronológiája is kapható lesz. Készül Barabás László néprajzkutató 700 oldalas könyve a farsangi szokásokról, valamint Tófalvi Zoltánnak az erdélyi ’56-os mártírokról szóló harmadik könyve is. -Erdélyi kiadványokkal szinte lehetetlen betörni a magyar könyvpiacra. A magyarországi boltokban az erdélyi köteteket felteszik egy magas polcra, s onnan ritkán kerülnek a vevők elé. /Máthé Éva: A román kiadók távol maradnak. = Krónika (Kolozsvár), okt. 29./2010. január 18.Sajtótörténeti pillanatTízéves a vártemplomi gyülekezet Új Kezdet című lapja. Az első szám 2000 januárjában jelent meg. Itt alapította Bustya Dezső, és négy hónapon át az Üzenet című református egyházkerületi újság is Marosvásárhelyen látott napvilágot. Amint megérkezett az egyház saját nyomdája, Kolozsvárra költözött. A szerkesztő-munkatárs lelkészek hiányként élték meg ezt. Fülöp G. Dénes vártemplomi lelkész álma mégis megvalósult, vagyis újrakezdődött a lapcsinálás, amikor 2000 januárjában Adamovits Sándor azzal állt elő, hogy Vártemplomi Kis Újság címmel kellene kiadványt nyomtatni, és mintát is mutatott. A lelkész feltárta dédelgetett tervét, és megszületett az Új Kezdet. A cím a bibliai üzeneten túl arra is utal, ami az erdélyi magyarsággal, azon belül a reformátussággal a diktatúra bukása után történt s történik, hiszen életünk minden fontosabb területén csaknem elölről, a nulláról kellett s kell kezdenünk szinte mindent. "A vallásos nevelést tekintjük fő célunknak, de felöleljük a népünk, nemzetünk, gyülekezetünk múltját, jelenét és jövőjét érintő kérdéseket, a szűkebb közösség és a nagyvilág híreit, ápolni kívánjuk nagy elődeink emlékét, és nem feledkezünk meg gyermekeinkről, fiataljainkról"– írta Beköszöntőjében Fülöp Dénes. "Az irányadó múlt mellett jelenünk evangéliumi üzenetével is kívánunk szolgálni a gyülekezeti közösségben lelkipásztorok és gyülekezeti tagok számára. Ezért közöltünk szívesen az egyéni bizonyságtételek mellett az ifjúság nevelésére vonatkozó híreket, a Kántortanító-Képző Főiskola, a Vártemplom gyülekezete, ünnepségek, vendégszolgálatok, diakóniai segélyezések eseményeit. A legfőbb jellemvonás: kétségbeejtően súlyos társadalmi kérdések között fölvállalni a diadalmas és sugárzó hit jelenlétét, felmutatását anyaszentegyházunkban. Ez a Krisztussal való közösség a szeretet türelmében." Ennek jegyében szerkesztette a lapot a fáradhatatlan Adamovits Sándor. Neki és a munkatársi közösségnek, a fenntartó gyülekezetnek, olvasóinak és a számos közelebbi és távolabbi érdeklődőnek köszönhetően az Új Kezdet 2008 áprilisában eljutott a századik számáig. Megjelenésének tizedik évében 120 számmal büszkélkedhet, vasárnap a százhuszonegyediket is olvasói asztalára tette a szerkesztőség – Ötvös József felelős szerkesztő; főmunkatársak: Ábrám Noémi, Dr. Barabás László, Dr. Bustya Dezső, Henter György, Fülöp Géza; szöveggondozó: Szőcs Katalin; tördelőszerkesztő: Donáth-Nagy György. Ami a lapban olvasható, az Ötvös József tömör fogalmazásában: "történelem és teológia, keresztelés és temetés, ének és imádság, énekkari szolgálat és gyülekezeti tükör, azaz fénykép és írott szó dokumentumaként a Vártemplom harmadik évezredének az élete." Néhai Adamovits Sándor özvegye és hűséges munkatársa, Éva asszony elhozta a teljes gyűjteményt a Teleki-ház Bernády téri emeleti termébe, kiállítássá avatva a szerény sajtótörténeti eseményt. Az Új Kezdetről lapunk munkatársa, Bölöni Domokos szólt, a rendhagyó tárlat, mondotta: tisztelgés az eltávozottak: az alapító, a főszerkesztő, és a közeli-távoli munkatársak tartósnak bizonyult kezdeménye, tiszteletre méltó teljesítménye előtt. Az alapítóról, a munkatársakról, a szerkesztés és terjesztés gondjairól Ötvös József, a Kezdet kezdetéről Dr. Bustya Dezső és az alapító özvegye, Fülöp G. Dénesné, Ilona asszony beszélt. Az új, immár XI. évfolyamába lépett 121. szám szerkesztőségi cikkében áll: "Amikor megállunk egy pillanatra az Új kezdet útján, kedves arcok és emlékezetes nevek lépnek elő az elmúlt évtizedből, történetek, melyek a vártemplomi gyülekezeti lap nélkül elkallódtak volna, fényképek, melyekben konfirmációra vagy szép eseményekre emlékezünk, nevek, melyekben esküvőkre vagy szeretteink emlékére gondolunk." A friss szám emlékező írásai mellett folytatódik Molter Károly 1936-ban keletkezett, Marosvásárhely című dolgozata. Damján B. Sándor. Forrás: Népújság (Marosvásárhely) 2010. július 1.Házában lenni rangot jelentettMolter Károly életművéről Elkezdődött a nyári szünet, csökkenőben a délutáni kulturális rendezvények száma. A Helikon – Kemény János Alapítvány mégis telt házas estet szervezett kedden a Bernády Ház nagytermében, ahol dr. Borcsa János irodalomkritikus tartott előadást Molter Károly életművéről. A résztvevőket Nagy Attila, az alapítvány megbízott elnöke fogadta – és mutatta be nekik a vendégelőadót: dr. Borcsa János Kézdivásárhelyen él, többek közt a Román Írók Szövetségének, a Magyar Írószövetség Kritikai Szakosztályának, a Magyar Tudományos Akadémia külső köztestületének tagja, az Ambrózia Könyvkiadó vezetője és alapítója – majd az előadó vette át a szót, aki elmondta: Molter Károly marosvásárhelyi otthonába ellátogatni önmagában is közéleti rangot jelentett, háza az értelmiség találkahelye volt, sziporkázó humorú vendéglátóval. Molter közismert szórakozottsága miatt a köztudatban anekdoták tárgyává lett, és ő maga is nagy anekdotázó volt. Így vált derűs lelkületű vásárhelyi demokritosszá. Olyan értékeket hozott a székely fővárosba, amelyeknek köszönhetően munkássága igen fontossá lett, műveit olvasni, tanulmányozni, értelmezni érdemes. Már korai munkáit is méltatták, sokan írtak róla, 1980-ban például egy román irodalomtudós is, az ő meglátásai talán a leghelytállóbbak. Dr. Borcsa János bevezető beszédét követő előadásának címe: Molter Károly, az építő magyarság írója. A felolvasott értekezés – értelmező esszé elsősorban a Tibold Márton című regényt vette górcső alá, ezen keresztül azonban a molteri életmű számos jellegzetességét elemezte, ismertette és értékelte. Egy olyan írástudó hagyatékát, aki egymaga kellett befogadó közönséget és közösséget létrehozzon, akinek munkáit a fokozott önismeretigény jellemzi, és amelyekben kiemelt fontosságot kap az identitás megszerzésének és megtartásának gondolata. A főhős fejlődéstörténete és az ebből leszűrődő szerzői koncepció, illetve gondolatmenet hűen példázza a molteri értékrendet. A regény műfaji jellegzetességei, az alkalmazott írástechnikák mind ezen értékrend szolgálatában állnak: a műfaj fejlődésregény, motívuma egy többnemzetiségű közép-európai ifjú identitáskeresése. Az előadó aprólékosan, a molteri értékrend szempontjából kiemelten fontos részekre időt szakítva ismertette a regény cselekményét, a főhősök jellemét, a környezetet, értelmezte a mondandót, elemezte a technikát, e művön keresztül világítva rá Molter Károly egész életművének jelentőségére. A rendezvény hagyományteremtő szándékú ajándékozással zárult: dr. Borcsa János a vendéglátóktól Hunyadi László Magyar Örökség-díjas szobrászművész Kemény János emlékplakettjét és Pál Antal Sándor Marosvásárhely története című sorozatának első kötetét vette át. Nb. Népújság (Marosvásárhely) 2010. július 10.Az erdélyi magyar irodalom hűséges krónikásaNagy Pál (Mezőkölpény, 1924. január 24.) nyolcvanhat évesen is egyike legmozgékonyabb irodalmárainknak, a szó valós és átvitt értelmében egyaránt. Konferenciákon vesz részt és szólal fel Budapesten, Debrecenben, Kecskeméten és másutt, irodalmi zarándokhelyeken jelenik meg és koszorúz, publicisztikája pedig jelentősen gazdagodott az 1989-es fordulat, a diktatúra bukása utáni esztendőkben. Önálló köteteinek száma elérte a tízet, ezek mind 1990 után jelentek meg, a tizedik éppen most kerülhet az olvasó asztalára (Betűvetés mezején. Írókról, írásokról. Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Székelyudvarhely, 2010). Jelentős a szerző szerkesztői, válogatói, elő- és utószóírói munkássága is, hiszen 1984- től kezdődően tizenegy antológiát állított össze, az utóbbi három kategóriában pedig hetvenhat kiadványon szerepel a neve. Ha csak a Wass Albert-sorozatot tekintjük, akkor is kalapot kell emelnünk Nagy Pál előtt: huszonhét Wass Albert-alkotást sorolhatunk fel, ami a kétkötetes művek okán harminchat könyvet jelent, amelyeket sajtó alá rendezett, és látott el szükség szerint elő- vagy utószóval. Új könyvében napi- és hetilapokban megjelent rövid recenzióit olvashatjuk, az alcím pontos, valóban írókról, könyveikről, olykor folyóiratokról, szerkesztőségi emlékekről van szó. A kötetbe fölvett szövegek szerzőit számba véve nagyjából kirajzolódik az irányulás is, amelynek mentén a szerző irodalmi ízlésének, az évek hosszú során át egyre gazdagodó, pallérozott műveltségének köszönhetően kritikusi hozzáállása és krédója fölfénylik, jelesen a népnemzeti irodalom nyomon követése és értékeinek fölmutatása. Ezt a hitvallását Nagy Pál sohasem adta fel, hanem dicséretes következetességgel emelte szemléletmódjának fókuszába, valahányszor pennához nyúlt. A Betűvetés mezején harmincnégy írást tartalmaz mintegy százhetven oldalon, abból hatvan 1989 előttről származik, százöt pedig immár a közlésszabadság józan kötelékében fogant. Tizenhat könyvről szólnak az 1989 előtt megjelent recenziók, szerzőik (a közlés rendjében): Molter Károly, Szenczei László, Horváth István, Szépréti Lilla, Fábián Ernő, Veress Dániel, Szemlér Ferenc, Fodor Sándor, Zágoni Attila, Mikó Imre-Kicsi Antal- Horváth Sz. István (a Balázs Ferenc-antológia szerzőhármasa, Mikó halála után Kicsi Antal írta tovább, az ő elhunyta után a fiatalabb szerző fejezte be a monográfiát), Szabó T. Attila, Tamási Áron, Sütő András, Kemény János, Gellért Sándor, Sipos Domokos, Bözödi György. Nem érzünk semmiféle törést a korábbi és későbbi szövegek között, sem szemléletben, sem stílusban. Kik az 1989 után keletkezett írások szereplői? Kacsó Sándor, Tamási Áron, (az akkor hatvanéves) Ráduly János, Bözödi György, Sütő András, Sipos Lajos (Tamási-monográfia szerzője), Nyirő József, Szász István Tas, (a nyolcvanéves) Fodor Sándor, Wass Albert, Beke György, (a hetvenéves) Páll Lajos, újfent Bözödi (a Termés kapcsán), és az utolsó két méltatás főszereplője ismét Sütő András. Néhány szöveg antológiákról, folyóiratokról, a hajdani Művészetről, illetve a kolozsvári Hitelről szól, egy pedig vitairat: Stefano Bottoni történész tévedéseit igazítja ki, és a marosvásárhelyi írók ötvenhatos szerepével kapcsolatosan tárja fel a tényeket, dokumentummal alátámasztva: Hajdu Győző 25 oldalas feljelentésének közlésével, melynek következtében eltávolították az Utunk hetilap éléről Földes Lászlót. Ezt az írást, benne a rágalmazó "csúcsmunkával" jó volna, ha a tisztességes irodalmi és közéleti portálok fölvennék és fölmutatnák, valahányszor Sütő Andrást és három (az aláírásukat visszavonó) társát mocskolnák azok, akik az Ő "létvégi hajrájában" s halálában sem röstelltek gyűlölettől csepegő szennyhadjáratot indítani ellene egy (azóta "elvérzett") bukaresti magyar hetilapban... Nagy Pál egész élete során hűséges közvetítője volt az erdélyi és az egyetemes magyar irodalom maradandó értékeinek. Könyvismertetőiben mindig ott a távlat, a mű behelyezése ebbe a kettős mezőbe, és ha ízléspreferenciái, kedvencei vannak is, a személyesség sosem ütközik ki ezekből a párperces olvasásra, olvasói párbeszédre serkentő "monológokból" – inkább a megbecsülés, a tisztelet kristályosodik ki, a legnagyobbak és a kevésbé nagyok iránt is. Tamási a kedvence, Wass Albert a kedvence, Sütő András a kedvence. De hát kinek nem "jön be" az erdélyi magyar irodalomnak ez a pompás triója?! Róluk gyakrabban s bővebben ír – de hát ki tenne másként?! A könyv első írása – Molter Buborékharc című kötetéről – 1981-ből való, az utolsó 2009-ből: a szerkesztő, az ember Sütő Andrásról szól, ez idáig kevéssé ismert életrajzi elemekkel gazdagítva a róla kialakult képet. A két írás némileg marosvásárhelyi "keretet" is nyújt a köztük szövegtelérként meghúzódó gazdag tartalomnak. A könyv utolsó mondatát idézem: "Visszavonulása után nem sokkal – 1989 decemberében – megszűnt az Új Élet. (Rövid ideig Erdélyi Figyelő volt a folytatása.) Az író-főszerkesztő Sütő András öröksége, emléke azonban tovább él olvasóinak, tisztelőinek tudatában. Mert ő egész pályája során tisztességes magyar szavak, tisztességes magyar mondatok teremtését, terjesztését, megőrzését tekintette hivatásának. Így ismerik őt szerte a nagyvilágban mindenütt – mindenfajta határokon innen és túl." Kissé szomorkás hangulata támad az embernek, ha elgondolja, hogy a kötet csaknem valamennyi szerzője kortársa (volt) Nagy Pálnak, közülük azonban már csak néhányan élnek, írnak. Azzal vigasztalhatjuk magunkat, hogy az erdélyi irodalom tiszta vizű forrásai, bármennyire "bolygatták" is letűnt korok szájzáras politikai kurzusai, nem száradtak ki, apadtak el; olyan természetűek, hogy minél inkább bántják, annál erőteljesebben buzognak – mint azt az elmúlt két évtized fiatal írónemzedékeinek látványos előretörése is mutatja. És voltak, vannak, lesznek Nagy Pálok is, akik segítenek (a világhálós szemrontást előbb-utóbb elunó) olvasóknak a tájékozódásban, a jó művek keresésében, befogadásában és értékelésében. Bölöni Domokos. Népújság (Marosvásárhely) 2010. augusztus 10.Magyar színészet kisebbségi sorbanSzínészlexikonról van szó, amely több szempontból is figyelemre méltó. Hiánypótló a „határon túli” magyar színjátszás történetét összegző lexikonszerű munkák sorában; az eddigi legteljesebb kísérlet egy korszak erdélyi színjátszó személyi adattárának létrehozására. Kötő József szerényen „egyszemélyes” gyűjtőként és szerkesztőként definiálja önmagát a kötet előszavában, és az eredmény valóban impozáns. Erdélyi születésű és itt élő, tevékeny közéleti és kultúraszervező személyiségként, valamint kutatóként a tárgy iránti elkötelezettség, a szó szoros értelmében is vett otthonosság, magabiztosság (némelykor már-már jószándékú elfogultság) vezérelte a szerkesztésben. Az erdélyi magyar színházi élet legfontosabb képviselői – Janovics Jenő, Poór Lili, Szentgyörgyi István, Forgách Sándor és még sokan mások (jórészt mindazok, akik az eddig készült határon túli színészek lexikonából valamilyen okból kimaradtak) – részletes pályaképekben, mikromonográfiákban jelennek itt meg. A szócikkek “fehér foltjai” (születési vagy elhalálozási adatok, szereposztások, pályaképek töredékessége) a munka nehézségi fokát és a folytatás fontosságát jelzik, valósággal felszólítják az olvasót az együttműködésre. A kötet másik fontos hozadéka, hogy a színészportrék mellett tartalmaz több, a korszakhoz kapcsolódó fogalommeghatározást, intézménytörténeti és összefoglaló címszót (pl. Kolozsvár játszóhelyei, Országos Színész Egyesület és Nyugdíjpénztár, hatalomváltás az erdélyi magyar színjátszásban stb.). Ez azzal magyarázható, hogy a kötet a szerző bevallása szerint a két világháború közti erdélyi színjátszás monográfiájaként indult – ily módon nyer értelmet a könyv főcíme is: Közhasznú esmeretek tára. A színészek életpályája legtöbbször a tárgyalt időhatárokon belül kerül bemutatásra, máskor előzményekre vagy későbbi életutakra is pillantást vethetünk úgy, hogy a kötet utat nyisson a jövőben megírandó színészportrék előtt is, a (megírandó) monográfiák reményén túl pedig azért, hogy az erdélyi színjátszást bekapcsolja a mai magyarországi vagy a nemzetközi színházi élet áramkörébe. Az 1919-1940 közötti időszak a romániai magyar kisebbségi sorba szorult nemzeti közösség védekező, ugyanakkor kultúrateremtő és -őrző korszaka, mint ilyen: fénykorszak. De talán soha nem öltött olyan méreteket a színésztársadalom emigrációja Magyarországra, sőt a tengeren túlra, mint ebben, és az ezt követő kommunista rendszerben. A hagyományaiból építkező társadalom azonban minden elnyomó rendszerben képes újratermelni önmagát, megőrizni nemzet- és önazonosságtudatát – ennek bizonyítéka a jelen kötet is. Előzményeiként elsősorban a határon túli színjátszást is feltáró színművészeti lexikonok, színháztörténetek szolgáltak, de nem elhanyagolandók a korszakra vonatkozó almanachok sem. Forrásértékűek a civil személyektől származó új adatok, továbbá a levéltári anyagok, az egyházi és temetkezési hivatalok nyilvántartásai. A legkorábbi színészlexikon, amely a határon túli színészetet is számba vette, Schöpflin Aladár szerkesztésében jelent meg 1921-31-ben négy kötetben Magyar színművészeti lexikon címmel. Léteztek ugyan előzmények – lásd az 1908-as Magyar színészeti lexikont –, de részben a háború miatt, részben a munka úttörő jellege okán torzóban maradtak. (Ez utóbbi munka jórészt egyetlen személy, Erődi Jenő erőfeszítéseit dícséri, aki elkészítette a Schöpflin Aladár Magyar színművészeti lexikona alapját képező adatbázist.) Kötő József azonban hiányosnak ítéli e lexikon információs anyagát, mert elsősorban az Országos Színészegyesület és Nyugdíjintézet tagjait öleli fel, amely tagtoborzását még Trianon előtt végezte. Az említett művel szinte egyidőben jelent meg Magyarországon egy lexikoncsalád, amelynek egyik darabját Németh Antal szerkesztette, 1930-ban jelent meg Színészeti lexikon címmel, két kötetben. Ez a munka azonban csupán egyetlen szócikkben ismerteti az erdélyi színjátszást, s így nem nyújthat átfogó, részletesen árnyalt képet a hazai viszonyokról. A következő lexikonra viszonylag hosszú ideig kellett várni a kedvezőtlen társadalmi-politikai körülmények miatt: 1969-ben jelent meg Hont Ferenc szerkesztésében a Színházi kislexikon, amely szűkre szabott keretek között, 536 lapon mutatta be a világszínjátszást és a magyart egyaránt, „a szocialista kultúrpolitika eszmekörében pedig tudomást sem vett arról, hogy kisebbségi sorsban is működhet önálló entitást képező kultúrkör.” – írja és minősíti a vállalkozást Kötő József könyvének előszavában (6. oldal). A valódi áttörés 1994-ben történt meg dr. Székely György főszerkesztésében, egy ötventagú alkotóközösség közreműködésével született meg az első átfogó jellegű színházi adattár Magyar színházművészeti lexikon címen. Ez a kötet már tekintettel van Erdély színházi életére is, de előtanulmányok hiányában csak kevés, szűkszavú és hiányos adatolású pályaképet tud felvonultatni. Az első, kifejezetten határon túli színjátszásra összpontosító lexikonokat Enyedi Sándor szerkesztette: Rivalda nélkül, a határon túli magyar színjátszás lexikona. Bp., 1999, valamint Színészek, színházak, városok. A határon túli magyar színházművészet kislexikona, 2005. Ezek a kötetek már felismerik a sajátos, a magyarországitól – többnyire Budapest-központútól – eltérő, regionális jelleget a kisebbségi helyzetben alkotó színművészek alkotómunkájában: a színház nemzeti identitást őrző és kultúrateremtő szerepét. A továbbiakban ennek a két lexikonnak a rövid ismertetésével is foglalkozunk, mint a jelen recenzió tárgyát képező könyv közvetlen előzményeivel. Az időben korábbi kötet az 1994-es lexikon alapelveit követi, kiegészítéseként indult útjára, a Rivalda nélkül – címéhez méltóan azokról a művészekről és intézményekről kívánt szót ejteni, akik és amelyek „rivalda nélkül” maradtak, érdemtelenül váltak a feledés tárgyává, holott heroikus harcot vívtak a megmaradásért, hűségesek maradtak hagyományaikhoz, és ezekből táplálkozva teremtettek új, sajátos színezetű színházi nyelvet. A kisebbségi sorban élő magyar művészeken kívül itt azokról is szó esik, akik nem voltak magyar anyanyelvűek, de támogatták az itt élőket, vagy vendégjátékaikkal termékenyen hatottak a helyi, regionális színművészet alakulására. A kötet a teljesség igénye nélkül született, nem ismétli a korábbi lexikonok szócikkeit, ténylegesen azokról szól, akiket érdemtelenül elfeledtek. Ugyanakkor szól azokról a helységekről is, ahol a magyar színtársulatok rendszeresen felléptek, de amelyek az idők folyamán szintén perifériára szorultak, vagy teljesen kiestek a köztudatból. Ezeknek közismert nevét közli, de zárójelben jegyzi a megye nevét, amelyhez 1867 és 1918 között tartoztak, illetve a hatalomváltás utáni idegen elnevezést és az ország nevét, amelyhez a jelenben tartoznak. Az intézménynevek címszavai szintén kiegészülnek helységnevekkel, ha a társulat működése egy városhoz volt köthető. Operák, operettek szerzői esetében a zeneszerző neve jelenik meg, táncjátékoknál a koreográfus és a zeneszerző. A korábbi kötettől lényegesen eltér ez utóbbi abban az aspektusában, hogy a színészeket a címszóban művésznevükön találjuk meg, ezt csak kiegészítik az egyéb névváltozatok. A korábbi „főbb szerepei” kategória helyett a szereposztások leltára bevallottan is csak szemelvényszerű az esetek egy részében, nyilván az adatok hiánya miatt. A későbbi Enyedi-kiadvány folytatja az 1999-ben megjelent kötetet, a magyar színházművészet kevéssé ismert részét tárja fel: a latin-amerikai színjátszást, vagy a Kolozsvári Állami Magyar Opera művészeit mutatja be, és olyanokról is szól, akik még ma is élnek, esetleg aktív társulati tagok és rendszeresen fellépnek. Mindezek mellett továbbra is a színjátszók állnak a kötet középpontjában, ez az anyag pedig kiegészül azokkal, akik a színészek pályájának feltárását végezték el. Az első Enyedi-kötet kimondatlanul, de nyilvánvalóan monografikus igénnyel íródott, az addig megírt színháztörténetek átdolgozása egy könnyebben lapozható és a gyors tájékozódást segítő műfajjá, lexikonná. Nem pusztán színészek, direktorok jegyzéke, a legrészletesebb szócikkek a különböző települések magyar színjátszását mutatják be. Az utóbbi kötet középpontjában inkább az életutak, színészpályák tömör, lexikonszerű adatai állnak. Kötő József könyve Enyedi Sándor köteteivel – az eddigi pár száz szócikkel –ellentétben közel 1500 olyan szócikket tartalmaz, amelyek kizárólag az erdélyi régióhoz kapcsolódó művészek, intézmények, fogalmak leírását adják, és ragaszkodnak a címben kijelölt időintervallumhoz (1919–1940), nagyjából a két világháború közti erdélyi színházi élet feltárásához. Ez a korszak elsősorban Janovics Jenő kolozsvári színigazgató, intézményszervező elszánt munkájával fémjelezhető, mellyel a román hatóságok diszkriminatív adóztatási és kulturális intézkedéseit próbálta ellensúlyozni hosszú éveken át, a folyamatos anyagi csődszéli állapot, válságba jutott társulatok idején. Rendszeresen párbeszédet folytatott az éppen aktuális román kultuszminiszterekkel, filmgyártással próbált jövedelmet biztosítani színészei számára, amennyiben tehette, színházi vendégjátékok szervezésével tartotta a kapcsolatot az anyaországbeli színjátszással és a pesti hírneves művészekkel, jelentős anyagi támogatásban részesítette a kolozsvári színházat – és természetesen továbbra is rendezőként, megőrizte a nagy klasszikusokat (Shakespeare, Molière) színpadon, de utat nyitott a kortárs, fiatal drámaírók munkái előtt is Tamási Áron, Bárd Oszkár, Gulácsy Irén, Karácsony Benő, Nikodémusz Károly és Molter Károly de akár Molnár Ferenc műveivel is). Ebben az időszakban jöttek létre a színészegyesületek, amelyek arra törekedtek, hogy a színházak mintegy „magánvállalkozásokként” működjenek, s így a lehető legkevésbé függjenek a központi, állami ellenőrzéstől. Minden diszkriminatív intézkedés mellett az erdélyi színház így tudott fennmaradni s játékteret biztosítani azoknak a tehetséges színészeknek, akiknek nevét a jelen kötet hivatott megőrizni a feledés ellenében. A szócikkek feltüntetik a szereplő személyek korábbi (bece)nevét, a művésznők asszonynevét, adott esetben a színjátszó személy házastársának a nevét. Mindez kiegészül személyenként az anya nevével is – ami az egykorú kötelező személyi nyilvántartás része volt –, illetve a színész szerepkörének megjelölésével. Az itt közreadott adatok a jövőbeni színészportrék, monográfiák megírásában lehetnek segítségére a kutatónak, a jelen kutatómunkájában viszont az illető színész könnyebb plakát-, műsorfüzet-, kritikabeli beazonosítását teszik lehetővé. A kötet különlegessége, hogy nemcsak a városok, helységek monográfiáját, hanem egyes színészek részletes pályaképét is, mikromonográfiáját is megvalósítja (így például a szerző hangsúlyozza a Helikon 2009/24. számában közölt, vele készített interjúban, hogy ilyen hiánypótló és kidolgozott életmű a Forgách Sándoré). Egyes szövegek egykorú forrásokból származó fényképekkel egészülnek ki, amelyek – hála a jelen technikai képfeldolgozó vívmányainak – igen jó minőségűek. Mindezek mellett kortörténeti fogalmakat (pl. hatalomváltás, 85–88. o.) vagy színházi terminusokat (pl. díszlettervezés, 46–48. o.) is részletez a kötet. A Dávid Gyula által szerkesztett kötet Unipan Helga tervezésében mind a színházrajongó, mind pedig a kutató számára hasznos stúdium, amelyből átfogó képet lehet nyerni a két világháború közötti erdélyi színjátszásról és amely múltba tekintő magyarázata is az erdélyi színház jelen állapotának. Kötő József: Közhasznú esmeretek tára. Színjátszó személyek Erdélyben (1919-1940) 2009., Kolozsvár, Polis Könyvkiadó. Tőkés Orsolya, Helikon (Kolozsvár) 2011. január 27.Jubiláló KZSTHúsz éve alakult újjá a nagy múltú közművelődési társaság Nívós összművészeti esttel, teljes telt házas közönség előtt ünnepelte újjáalakulásának huszadik évfordulóját a Kemény Zsigmond Társaság. A tizenkilencedik században az akkor Vásárhelyen élő Tolnai Lajos alapította egylet viharvert története során számos megszűnést, betiltást ért meg, de mindig újjáalakult; évszázadtól, évtizedtől függetlenül voltak olyanok, akik úgy érezték: folytatni kell a nagy elődök munkáját, az egykori hagyaték szellemében. Így történt 1989 után is, a társaság legújabbkori történetének huszadik évét ünnepli. Kedd délután a Kultúrpalota Kistermében Csíky Boldizsár elnök Kemény János és Marosi Ildikó szavaival üdvözölte a jelenlévőket, majd Fülöp Géza alelnök szólt röviden a társaság utóbbi húsz évéről: – Ceausescu rémuralma után az erdélyi magyar civil társadalom magára talált, létrehozta az igény és szükség diktálta szervezeteit. 33 marosvásárhelyi értelmiségi közművelődési egyesületet alapított, amely Gálfalvi György javaslatára felvette az egykori Kemény Zsigmond Társaság nevét: vállalva a folytonosságot, a társaság újjáalakult. Első elnökének Oláh Tibort, a színművészeti egyetem tanárát választották. Időközben változott a város és változtunk mi magunk is. A régi KZST irodalmi egyesület volt, ma közművelődési társaságként kell működnünk, feladatunk az irodalom, a művészetek, a kultúra és a tudomány terén elért eredmények ismertetése, terjesztése. Úgy érezzük, képességeink szerint sikerült eleget tennünk felvállalt céljainknak. Mai összejövetelünk a 188., hamarosan kötetbe foglaljuk eddigi estjeinket – mondta az alelnök, majd ifj. Csíky Boldizsár zongoraművész játéka (Chopin- művet zongorázott) után Dávid Gyula tartott előadást a huszadik század közepén betiltott KZST utolsó öt évéről és az azt követő időszakról. Mint értekezéséből kiderült, a háború után 1944 decemberében szervezték az első estet, amelyen többek közt Molter Károly is részt vett, 1948-ban pedig a forradalom százéves évfordulóját ünnepelték előadás-sorozattal. Az év végén a társaságot betiltották, a KZST szelleme akkor támadt fel, amikor 1973-ban Marosi Ildikónak megjelent a társaságról írt kötete. A Castellum Alapítvány mint testvérszervezet nevében Haller Béla köszöntötte a jubiláló KZST-t, ezt követően Nagy Attila olvasott fel fordításaiból és verseiből. Zeno Vanceának, a KZST egykori tagjának Áprily- megzenésítését Madaras Ildikó énekelte Szőnyi Márta zongorakíséretével, Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész, Kemény János unokája nagyapjának a KZST-n 1941-ben elhangzott, kötetben meg nem jelent elnöki megnyitóját olvasta fel és köszönte meg a maga és a család nevében, hogy a társaságot újjáélesztették és megtartották azt a szellemiséget, amelyet a nagyapja is próbált éltetni egykoron. Oláh Tibor lánya, Kristó Oláh Boróka édesapjáról szólt, Oláh Tibor KZST-beli tevékenységéről beszélt, mint mondta, életében kiemelten fontos szerepet játszott a társaság, a hatvanas évekbeli stúdiós irodalmi estjeivel az akkor még nem létező KZST hagyományait folytatta. Pályáját az igényesség jellemezte önmaga és mások felé. Kilyén Ilka színművésznő Berde Mária Szentségvivők című regényének címadó történetét mondta el, Kovács András Ferenc verseit olvasta fel, az est végén, ifj. Csíky Boldizsár zongorajátékát követően (Csíky Boldizsár szerzeményét adta elő) Sebestyén Aba színművész szavalta Tompa László Lófürösztés című, méltán ismertté vált és a társaság múltjára, jelenére, jövőjére egyaránt igen jellemző költeményét. Nagy Botond, Népújság (Marosvásárhely) 2011. július 9.KZST – 1991 – 2011Kétszázadik estjéhez közeledik a húsz éve újraalapított Kemény Zsigmond Társaság. A hamvaiból mindegyre újjáéledő vagy csak csődhelyzeteiből kilábaló nagy múltú marosvásárhelyi alakulat januárban tartotta legutóbbi feltámadásának jubileumi összejövetelét. Most évfordulós kiadványát is eljuttathatja az érdeklődőkhöz. Az anyagi lehetőségekhez igazodó, szerény kötet jóval vékonyabb, mint a Társaság gazdagabb korokban kiadott ünnepi könyvei, mégis értékes és megbecsülendő füzet, a távolabbi múlt gyöngyszemei is megcsillannak benne, és a közelmúlt, az utóbbi két évtized magyar szellemi élete is bizonyítja életképességét általa. És ez is könyvritkasággá válik pár esztendő múltán. Múltról és jelenről ír elöljáróban Csíky Boldizsár zeneszerző, a KZST elnöke. Fényképek, sajtószemelvények és levelek, dokumentumtöredékek illusztrálják közlendőit. Az elődöket is sűrűn megidézi, a Társaság egyik egykori jeles éltetője, Sényi László méltatását például az író Molter Károlytól kölcsönzi: "Egyike azoknak a romantikus nemzeti különlegességeknek, amilyenekből az erdélyi kisebbségi magyar sors is csak keveset termelt ki... Osztályának erkölcseiből nem azt vette át, amit megszoktunk volt, hogy a művészet csak úri szórakoztató, hanem önmaga állt be az aktív művészet alázatos elősegítőjének. Lehetetlen meghatottság nélkül nézni... amint átalakult szellemországunk egyik láthatatlan oszlopának, s maga sem tudja, hogyan, miért, hősi szépségben hordja vállán népünk egyik fönntartó mestergerendáját." A "mester- gerenda"-hivatást sokan felvállalták a KZST hosszú története folyamán. Ezt köszöntötte többek közt Haller Béla, a Castellum Alapítvány elnöke, ezt részletezte átfogó tanulmányában az irodalomtörténész Dávid Gyula a januári vásárhelyi ünnepi esten, erre tért ki sajtótudósításokra alapozó visszatekintőjében Fülöp Géza informatikus, a KZST főtitkára. A kötetből nyilván nem hiányozhat az újraalapító tagok és az utóbb nyilvántartásba vettek névsora. És pontos képet alkothatunk arról is, milyen változatos, tematikailag, műfajilag mennyire gazdag élménykínálattal lepte meg hallgatóságát a Társaság 1991 és 2011 között. Számos honi és külföldi, többnyire anyaországi kiválóság, író, költő, művész, tudós, kutató professzor és más nagyszerű személyiség tisztelte meg aktív jelenlétével a szóban forgó 187 rendezvényen a marosvásárhelyi közösséget, közönséget. Volt, aki verset is ajánlott a Társaságnak. Nagy Attila Krúdy-ősz című költeménye éppenséggel a jubileumi kiadvány számára született. Marosi Ildikó irodalomtörténész pedig több dokumentumértékű képet bocsátott a szerkesztők rendelkezésére. A MasterDruck nyomdában megjelentetett ízléses kötethez, melynek címoldalán Dóczyné Berde Amál eredeti rajza látható a magyarkapudi báró Kemény-kúria romjairól, a KZST ősszel újrainduló rendezvénysorozatán bizonyára még hozzá lehet jutni. N.M.K. Népújság (Marosvásárhely) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
